Egy hónappal ezelőtt a ProSport megírta,hogy Kim Rasmussen bukaresti szerződésének lejártát kihasználva a magyar szövetség szeretné őt megnyerni női válogatottunk irányítására. Pálinger Katalin a Nemzeti Sport kérdésére elismerte, hogy tárgyalnak a szakemberrel, bár nem ő az egyetlen jelölt.
Rasmussen jövőjével kapcsolatban hivatalos bejelentés egyelőre sehol sem hangzott el, de a ProSport úgy tudja: ez órák, legfeljebb napok kérdése – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a bukarestiek már keresik Rasmussen utódját. Felvetődött a dán Jakob Vestergaard, a spanyol Jorge Duenas, a német Herbert Müller, sőt a román válogatottat edző svéd Tomas Ryde neve is – utóbbit állítólag nem engedi másodállásba a román szövetség.
A Nemzeti Sport Online a romániai sajtóhírek kapcsán megkereste a BL-győztes dán szakember magyar menedzserét Farkas Mátyást, aki elmondta, nem zárultak le az egyeztetések, de az tény, hogy Rasmussen távozik Bukarestből, és előrehaladott tárgyalások folynak a magyar szövetséggel, de más országból is érkezett megkeresés.
„Azt már a Rosztov elleni negyeddöntő előtt eldöntötte Kim Rasmussen, hogy nem marad Bukarestben, mert a román klub már a szezon közben elkezdte keresni az utódját. Ő pedig az a fajta ember, aki nem változat a döntésein, hiába kerestek meg azóta minket különböző ajánlatokkal a román klubtól. A magyar szövetséggel (MKSZ) előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, de még nem zárult le az ügy, az MKSZ jelzésére várunk, eközben a svéd és a dán szövetségtől is megkerestek minket, hogy szívesen látnák a női válogatottuk szövetségi kapitányaként. Az biztos, hogy Rasmussen szövetségi kapitányként szeretné folytatni a pályafutását” – reagált az NSO megkeresésére Farkas Mátyás.
Nemzeti Sport
20160508_211025__FPX0563Vardar- Buduknost 30-28, CSM Buc-Audi Eto Gyor 29-26
Date: 5/8/2016, Time: 21:10,
20160508_211026__FPX0564Vardar- Buduknost 30-28, CSM Buc-Audi Eto Gyor 29-26
Date: 5/8/2016, Time: 21:10,
January
February
March
April
May
June
July
August
(2)
September (2)
(1)
October (1)
November
(1)
December (1)
|
January
February
March
April
May
June
July
(1)
August (1)
September
October
(1)
November (1)
December
|
January
(1)
February (1)
March
(2)
April (2)
(1)
May (1)
(1)
June (1)
July
August
September
October
November
December
|
January
(1)
February (1)
(3)
March (3)
(1)
April (1)
(3)
May (3)
June
July
August
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
(7)
November (7)
(10)
December (10)
|
(2)
January (2)
(2)
February (2)
March
(1)
April (1)
(2)
May (2)
June
July
(1)
August (1)
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
November
December
|
January
February
March
April
May
June
July
August
September
October
November
December
|